MBT Biológia - www.mbt-biologia.hu - info@mbt-biologia.hu | nyomtatta: vendég


Főoldal Embertani Szakosztály

Embertani Szakosztály

Anthropological Section, Hungarian Biological Society

Az Embertani Szakosztályról röviden

Az Embertani Szakosztály a Magyar Biológiai Egyesület 1952-ben történt megalakulásakor jött létre, mint az egyesület egyik szakosztálya (az Egyesület 1955-ben alakult át a Magyar Biológiai Társasággá). A szakosztály első elnökének a magyar biológiai antropológia doyenjét, Bartucz Lajos egyetemi tanárt, a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kara Embertani Tanszékének a vezetőjét választották, aki azután 1959-ben került az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Embertani Tanszékére. Bartucz Lajos Török Aurélnak, a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Anthropologia Intézete első, 1881-ben kinevezett professzorának volt a tanítványa.

Az Embertani Szakosztály 1952. június 5-én tartotta az első előadói ülését, amelyen Fehér Miklós „Az antropológiai örökléstani vizsgálatok alkalmazása apasági perekben” címmel tartott előadást. A szakosztály azóta is rendszeresen tart szaküléseket, melyeken a biológiai antropológia különböző területeinek hazai – és alkalmanként külföldi – képviselői számolnak be kutatási eredményeikről, expedíciókról vagy jelentősebb szakmai eseményekről. A témakörök felölelik a biológiai antropológia (link) valamennyi ágát, így humánbiológiai (link), igazságügyi antropológiai (link), történeti embertani (link) és paleoantropológiai (link) témájú, illetve érintettségű előadások egyaránt elhangozhatnak.

A szakülésekre rendszerint a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor előadótermében kerül sor. Az ülések az érdeklődők számára ingyenesen látogathatók.

A szakosztály folyóirata az Anthropologiai Közlemények, amelynek 2012-ben jelent meg az 53. kötete.
 

A szakosztály elnökei

Bartucz Lajos: 1952. március 29. – 1955. szeptember 14.
Bartucz Lajos: 1955. szeptember 14. – 1962. október 31.
Bartucz Lajos: 1962. október 31. – 1966. június 4. (†)
Malán Mihály: 1966. december 12. – 1968. október 31. (†)
Lipták Pál: 1968. december 16. – 1969. november 10.
Lipták Pál: 1969. november 10. – 1973 december 10.
Lipták Pál: 1973 december 10. – 1978. január 16.
Lipták Pál: 1978 január 16. – 1985. április 22.
Nemeskéri János: 1985. április 22. – 1989. szeptember 5 (†).
Gyenis Gyula: 1990. február 26. – 1994. május 16.
Gyenis Gyula: 1994. május 16. – 1998. június 22.
Gyenis Gyula: 1998. június 22. – 2002. április 22.
Gyenis Gyula: 2002. április 22. – 2006. március 13.
Gyenis Gyula: 2006. március 13. – 2010. április 26.
Gyenis Gyula: 2010. április 26. – 2014. február 19.
Farkas L. Gyula: 2014. február 19. - 2018. február 26.
Farkas L. Gyula: 2018. február 26. - 2022.
 

Az Embertani Szakosztály szakülései

Ideart Az oldal 110 ms alatt készült el. Felhasználó: vendég